Műtrágyázás hatása a rostkenderre (Cannabis sativa L.)

Dr. Kádár Imre
Magyar Tudományos Akadémia ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet (2013)

Bevezetés és irodalmi áttekintés

A jövő fontos nyersanyagbázisává válhatnak a megújuló bio-nyersanyagok, melyek alapul szolgálhatnak a fenntartható mezőgazdasági
termelés számára is. Az USA-ban és Nyugat-Európában nemzeti kutatási programok indultak a vidéki közösségek elősegítésére, melyekben a rostnövények termelése és hasznosítása jelentős szerephez jut. A rostkender virágkorát éli számos fejlett ipari országban. Olyan országok is felkarolták művelését, ahol korábban soha nem termesztették, mint pl. Anglia, Hollandia. Míg nálunk a rendszerváltást követően a szovjet export megszűnt és a kendergyárak jórészt tönkrementek, Nyugat-Európában az elmúlt években nagykapacitású kendergyárak épültek és a növény összesített vetésterülete elérte a 35-40 ezer ha-t.

A kender ma már nem kizárólagosan a textilipar nyersanyaga, hanem cellulózipari, építőipari, járműipari, kozmetikaipari és élelmiszer növénnyé vált. Betegségei gyakorlatilag nincsenek, a talajt gyommentesen tartja és jól hasznosítja tápelemtőkéjét. A jobb terméssel, gyors növekedése és nagytömegű fitomasszája révén annyi fát termelhet 1 ha-on, mint 8-10 ha fenyőerdő vagy egy közepes bükkerdő évi növedéke, de nagyobb cellulóz-tartalommal. Ökológiai szempontból a kendernek nincs versenytársa. Iparilag a nagyteljesítményű pamutfonógépeken a kenderrost textilipari célokra feldolgozható, vagy belőle ásványgyapotot helyettesítő hőszigetelő anyag készíthető. A kender sokoldalú felhasználhatóságát Karus és Bócsa (1997) az alábbiakban sorolja fel:

  • Kiváló minőségű papírok (cigaretta, bibliofil, bankjegy, archív) előállítása
  • Nem rákkeltő hő- és hangszigetelő panelek előállítása az építőiparnak
  • Belsőburkolatok készítése az autóiparban (10 kg rost/autó)
  • Extra könnyű pozdorjalemezek gyártása a bútoripar számára
  • Textilipari nyersanyagok előállítása a rostkikészítő ipar számára
  • Kenderkóró energiaipari célokra, magjának olaja a kozmetikai ipar számára

A pozdorja nagy abszorpciós képessége, puhasága, összetétele folytán kiválóan alkalmas lehet állati alomnak. Egyenértékű a szalmával, az állatok szívesen fogyasztják. A kender termesztésének és kutatásának hazánkban komoly hagyományai vannak. Jó termőképességű, minőségű, alacsony narkotikum-tartalmú fajtákkal rendelkezünk, melyek az ország nagyobb részén biztonságosan termeszthetők nagy szárazanyag- és rosttartalommal. A szükséges ipari háttér megújításával az alföldi táj stabil, profitképes növénye lehet a kender, kielégítve a fenntartható mezőgazdaság követelményeinek és igényeinek valamennyi kritériumát.

A kenderre vonatkozó első magyar nyelvű monográfia Bakay (1892) nevéhez fűződik, aki gazdag tapasztalatokkal bírt a „sokévi alapos tanulmányok, bel- és külföldi utazások, családi gazdálkodás hagyományai, illetve a szakszerű foglalkozás” nyomán, ahogyan a szerző előszavában megjegyzi. Szerinte e növény idomul a körülményekhez, könnyen nemesedik és ritkán vetve könnyen elvadul.

Termelik Grönlandon és Egyiptomban egyaránt. Tápanyagigényes, a feltalajt és az altalajt egyaránt kimeríti monokultúrában a kenderföldeken. Ezért is jó előveteménye az istállótrágyázott kapás és a pillangósok, azaz a „légenygyűjtő növények”. Meghálálja a gőzekés mélyszántást, mélyítő művelést a cukorrépához hasonlóan. Mélytrágyázást is igényelhet.

Grasseli (1893) szerint a „kenderföld olyan legyen, mint a kerti föld”. Gazdag és buja, emellett trágyázott is. Ősszel 2-3-szori szántást javasol. Megemlíti, hogy a „kenderföld mellett aludva erős főfájásunk lesz, az áztatókból pedig kipusztul a hal”. Erős szaga miatt a zöld növény alkalmas arra, hogy a házi állatainktól a férgeket, bogarakat távol tartsuk. Sierbán (1900) arról panaszkodik, hogy a kenderművelés csökken. „Az asszonynép nincs a fonóban és a szővőszék mellett, pedig a gyári áru csak szemre készített. Igaz, olcsó, de hamar ronggyá válik.” Véleménye szerint a kiváló olasz kender 2,5-6,0 t/ha kórót adhat és elfoglaltságot, hasznot az egyoldalú alföldi gabonagazdálkodásban. Korábban a falu közeli legjobb földeken termelték a kendert.

Jó talajon a gyökér 2 m-re is lehatol, de a hajtás tömegéhez képest gyengén fejlett. Ezért is víz- és tápelem-igényes kultúra. Szár merevítése a húzó/szakító/csavaró erők ellen a háncs részben fejlődő rostsejtek feladata, míg a függőleges tartást a fás rész végzi, mely a pozdorját adja. Aratáskor a rost a fás résztől elválik. A kóró:rost aránya 5-6:1. Az 1975-ben alakult és azóta megszűnt Szegedi Kendertermelési Rendszer a világ élvonalát jelentette 8-10 t/ha kóró-, ill. 1,5-2,0 t/ha rosttermést elérve (Bócsa 1981, Tárkány Szűcs 1981).

A maximális víz- és tápelemigény bimbózás ill. virágzás előtt június és július hónapokban jelentkezik az intenzív megnyúlás, vagyis a növekedés „nagy periódusa” idején. Április elején vetve május végéig lassú a növekedés, majd a virágzást követően augusztusban újra lelassul vagy leáll. Minél hosszabb és vékonyabb a kóró, annál jobb a minőség, nagyobb a rosttartalom. A 10-15 t/ha föld feletti biomassza légszáraz anyagának képződéséhez 500-700 mm csapadék, ill. vízellátás szükséges. A növénybe épült tápelemek maximumát érés kezdetén találjuk. Ezt követően a lehulló lombbal, gyökéren való kiválasztással, levelekből való kilúgzással a felvett elemek egy része visszakerül a talajba (Láng 1976, Bócsa 1981, Tárkány Szűcs 1981).

Itthon Jakobey (1970) ötszöri mintavétellel kísérte nyomon a rostkender szárazanyag-gyarapodását és elemfelvételét a tenyészidő folyamán 1958-1965. között, újszegedi kísérletében. A lehulló lombot tüllhálóval begyűjtötte. A fiatalkori fejlődési stádiumhoz viszonyítva a szár aránya 20 %-ról 70 %-ra nőtt, míg a lomb 70 %-ról 20 %-ra csökkent aratás idejére. Az összes biomasszában fiatal korban 11 %-ot képviselt a gyökérzet, melynek aránya 8 %-ra mérséklődött aratáskor. Bredemann (1945) németországi végzett vizsgálatai szerint a lombhullás előtti állapothoz viszonyítva a teljes érésig a növény elveszítheti (döntően a lehulló lombbal) N, P, K, Mg készletének 50-60, Ca készletének 67 %-át.

Ami az ásványi táplálás minőségre gyakorolt hatását illeti, az általánosan elfogadott újabb kori vélemény szerint a túlzott N-ellátás minőségrontó, míg a K növeli a szárszilárdságot. Mindkét elemből a növény nagy mennyiséget igényel, melyet régebben a bőséges, 30-40 t/ha érett és korán kiadott istállótrágyával próbáltak kielégíteni. Főként fiatal korban jelentkezik a P-igény, majd a P-hatások idővel mérséklődnek. A rost minőségét azonban a trágyázás látványosan nem képes befolyásolni közvetlenül, inkább a növény növekedési görbéjére hat. Trágyázással a szármagasság akár 50-60 cm-rel nőhet (Dempey 1975, Bócsa 1981, Tárkány Szűcs 1981).

Iványi és Izsáki (1996), Iványi et al. (1997) Szarvason, mélyben karbonátos csernozjom réti talajon szabadföldi kísérletben vizsgálták a rostkender szárazanyag felhalmozását és elemfelvételét. A szántott rétegben a pH(KCl) 5,0, KA 50, humusz 3,12 %, NO3+NO2-N 14 mg/kg, AL-P2O5 120, AL-K2O 280 mg/kg értéket mutatott, a főbb tápelemekkel kielégítően ellátottnak minősült. A növénymintavétel átlagosan kéthetente történt, 6 alkalommal a tenyészidő folyamán 1990-1993. között, Kompolti fajtával. A sokirányú és alapos vizsgálatokból a szerzők az alábbi következtetéseket vonták le:

Az évjárat (csapadékmennyiség), valamint a trágyázás függvényében a szárazanyag-hozam kereken 5-17 t/ha között változott. Döntőnek az évjárat hatása bizonyult. Optimálisnak e talajon általában a 80 kg/ha N-adag mutatkozott 120 mg/kg AL-P2O5, ill. 300-360 mg/kg AL-K2O ellátottság mellett. A P-hatások elmaradtak, a növény főként N- és K-igényesnek bizonyult. A N-túlsúly önritkulást okozott. A minőségi mutatókat mint a szár vastagsága, rost %-a, torziós ellenállás, finomság, szakítóerő, komplex értékszám, a trágyázás érdemben nem módo-sította.

 

Anyag és módszer

A kísérlet 16. évében 1989-ben Bócsa Iván által nemesített Kompolti fajtájú rostkendert termesztettünk. A vetés április 17-én történt gabona sortávolságra 100 kg/ha vetőmaggal, 2-3 cm mélységre. Az állomány átlagos magasságát 10-14 naponkénti gyakorisággal mértük parcellánként, 7 ízben a tenyészidő folyamán. Gyomfelvételezésre, állománybonitálásra és növénymintavételekre is sor került. Az aratáskor vett 4-4 fm parcellánkénti mintakévék anyagát a Szegedi Kenderipari Tröszt laboratóriuma dolgozta fel és minősítette.

A nyers rostkenderkóró műszaki hosszúságát méterrúd mellett határozták meg, a kóró magasságát szárközépnél mérték. A biológiai feltárás vagy áztatás 17-18 °C-os vízben történt 238 órán át, majd az ázott kórót 2 héten át kúpokban természetes módon szárították. Ezután került sor a mechanikai feltárásra, a kórót 6 hengerpáros törőgépen 5-ször engedték át, hogy egységes rostot nyerjenek. Laboratóriumban meghatározták a rosttartalmat, szakítóerőt, lehajlást, torziós ellenállást, rostfinomságot, valamint a textilipari feldolgozás komplex értékszámát.

Az MTA TAKI laboratóriumában a parcellánként vett növényi átlagmintákat (fiatalkori hajtás és levél, aratáskori lomb és nyerskóró) szárítottuk, finomra daráltuk, majd a főbb makro- és mikroelemekre vizsgáltuk meg cc. H2SO4 + cc. H2O2 feltárást követően. A Kenderipari Tröszt laboratóriumában feldolgozott és minősített tiszta rost és pozdorja minták szintén visszakerültek az MTA TAKI-ba és ásványi elemzésnek vetettük alá kezelésenként. Mindezt azért tartottuk fontosnak, mert a hazai irodalomban ilyen adatokat nem találtunk, ill. az elérhető külföldi források sem közölnek átfogó jellegű információkat.

Ami a csapadékellátottságot illeti, az alábbiakra utalunk. Az 1989. év meglehetősen száraznak bizonyult, mindössze 468 mm eső hullott. A kender 120 napos tenyészideje alatt áprilisban 72 mm, májusban 44 mm, júniusban 62 mm, júliusban 65 mm, azaz összesen 243 mm csapadékot regisztráltunk. Elővetemény szója a feltalajt kiszárította, betakarítását követően a kender vetéséig eltelt 5 hónap alatt a talaj vízkészlete azonban mintegy 150 mm-rel gazdagodott. A rostkendernek tehát elméletileg 390-400 mm vízkészlet állhatott rendelkezésére 1989-ben.

A kísérlet 16 éve alatt jól elkülönülő NPK-ellátottsági szintek jöttek létre a talajban. Így pl. az adott N 0-480, P2O5 0-3000, K2O 0-6000 kg/ha eltéréseket mutatott az összes felhasznált hatóanyagot tekintve. Mindez jól tükröződött a szántott réteg ammonlaktát (AL)-oldható PK-készletén, mely a kontrollhoz viszonyítva 4-5-szörösére nőtt. Korábbi vizsgálataink szerint a növényi felvételt meghaladó N-trágyázás nyomán a NO3-N mennyisége is megemelkedett a talajprofilban. A felső 1 m talajréteg NO3-N készlete pl. a N-kontroll talajon 62, míg az évente 300 kg/ha adagú kezelésben 455 kg/ha mennyiséget tett ki (Kádár et al. 2001). Az alkalmazott műtrágyázási szintek, valamint a talaj AL-PK tartalmának adatait az 1. táblázatban foglaltuk össze.

 

Termés és minőség

A vetést követően kb. 2 hét múlva a kender egyenletesen kelt, sorolt az egész kísérletben. Május végén bonitáltuk az állományt fejlettségre. A 16 éve nem trágyázott kontroll parcellákon a növények hajtása fejletlen maradt, míg az NPK trágyázás nyomán dúsabb, 20 cm helyett 40 cm magasságú állomány fejlődött. Erősen kifejezettek voltak a N és P hatásai. Mindez megnyilvánult a rostkender borítottság %-án is, mely június 8-án a kontroll talajon 74, míg a NP kezelésekben 90 % körül alakult. Az extrém NP-túlsúlyos parcellákon viszont már csökkent a rostkender, ill. nőtt a gyom borítása. Igaz, hogy itt már a gyomfajok száma is mérséklődött (2. táblázat).

Általában a gyomfajok mint az Amaranthus retroflexus, Bilderdykia convolvulus, Reseda lutea és a Stachus annua külön-külön mindössze 0,1-0,4 % borítottságot mutattak. A kender közismerten jó gyomelnyomó képességgel rendelkezik. Az NP-túltrágyázási szituációt alapvetően a nagytestű és trágyaigényes Amaranthus blitoides tudta hasznosítani, mely a gyomborítás mintegy 4/5-ét adta. Lehoczky (1994, 1995, 1999) irodalmi adatok és saját vizsgálatai szerint az Amaranthus fajok intenzív tápelemfelvétellel rendelkező növények, amit ásványi összetételük is tükröz.
Amint a 3. táblázat eredményei mutatják, mindhárom tápelem növelte a rostkender átlagos magasságát. Legkevésbé a P-trágyázás hatott, különösen a fejlődés késői szakaszában. Kifejezettebben a K-ellátás javulása serkentette a megnyúlást. Depressziót az extrém túltrágyázás sem okozott a növekedésben. Az együttes NPK trágyázás eredményeképpen a magasság 50-70 cm-rel haladta meg átlagosan a kontrollon mért értékeket.

A légszáraz hajtás tömege május végén 0,6-1,0 t/ha, június 26-án kereken 4,2-7,5 t/ha között ingadozott az NP-kezelések függvényében. Ekkor még a P-hatások domináltak. Május végén, ill. részben június 26-án maximális tömeget a 246 mg/kg AL-P2O5 készlettel rendelkező talajon kaptunk. Aratás idejére a P-hatások lecsökkentek, optimális ellátottságnak a 150 mg/kg AL-P2O5 tartalom bizonyult a 100 kg/ha/év N-trágyázás, valamint a 250-300 mg/kg AL-K2O ellátottság mellett. Statisztikailag igazolható terméscsökkenést a túltrágyázás nem okozott (4. táblázat).
Megemlítjük, hogy a légszáraz-anyag május 30-án átlagosan 16, június 26-án 19, aratáskor augusztus 11-én 33 %-ot tett ki. A zölden mért lombos kóró 25-41 t/ha friss tömeget adott a kezelésektől függően. A légszáraz termések május végén 0,6-1,3, június 26-án 3,5-8,0, a kóró aratáskor 7,0-12, kóró+lomb 8,4-13,4 t/ha tömeget adtak a kezelések függvényében. Minimális terméseket a trágyázatlan talajon, maximális terméseket pedig az együttes N1P1K2 kezelésekben nyertünk.

A N-trágyázás némileg mérsékelte a tőszámot önritkulást okozva. Ugyanakkor növelte a kóró hosszúságát és vastagságát, valamint a rosttermést. A rost minőségére gyakorolt hatás nem mindig bizonyítható. A rostköteg műszeres vizsgálattal megállapított, csavarással szembeni ellenállása a torziós ellenállás. A magasabb érték jobb minőséget jelent, mert ekkor a rost könnyebben megmunkálható. Trágyázással ez a mutató nem módosult, az átlagos ellenállás 9.8 103/T értéket mutatott (5. táblázat).
Lehajlás szintén a szabvány szerint kimért rostköteg műszeres vizsgálattal megállapított átlagos, 30 egyedi mérést tükröző mérési adata. Lehajlás függ a rostok merevségétől, a nagyobb lehajlási mutató „puhább” rostot, azaz jobb minőséget jelent. A N-trágyázással tendenciájában javult ez a jellemző, 11-ről 13 Hmm értékre. A rostfinomság fontos mutató. Előnyös a finom vékony rost, mert a rost erejét a sok vékony rost(köteg) adja. A vastag rost gyenge. A vizsgálat mérleggel összekötött szakítógépen, dinamométerrel történik. Kívánatos a nagy finomsági szám (Nm – numerus metricus).

Az 5. táblázat adatai szerint a N-trágyázás nem módosította a rost finomságát, a szakítóerőt és a komplex értékszámot viszont igazolhatóan rontotta. A rostköteg műszeres vizsgálattal megállapított átlagos szakítóereje a szakadásig folyamatosan növekvő terhelés eredményét tükrözi. Magasabb érték a jobb minőséget jelenti. A rostminőségi mutatók, ill. textilipari jellemzők együttes értékelését fejezi ki a komplex értékszám, amely 265 felett jó, 245-265 között megfelelő, 245 alatt nem megfelelő minőséget mutat az alkalmazott értékelési módszerrel. Jó rostminőséget a N-nel nem trágyázott talajon, megfelelő vagy elfogadható minőséget a 100-200 kg/ha/év trágyázás esetén, míg a 300 kg/ha/év N-terhelésnél már nem megfelelő textilipari alapanyagot kaptunk.




A kender törésekor a N-kezelés anyagának alábbi minősítése történt:
N-kontroll: Erős, jó rost, kissé merev
N 100 kg/ha/év: Közepesen erős rost, sok tapadó pozdorja
N 200 kg/ha/év: Közepesen erős rost, puha, jól osztódott, sok tapadó pozdorja
N 300 kg/ha/év: Közepesen erős rost, puha, szalagos, sok tapadó pozdorja
A P-trágyázás drasztikusan, csaknem 20 %-kal csökkentette a tőszámot betakarítás idejére, némileg növelte a nyerskóró rosttartalmát, valamint mérsékelte a pozdorja %-át. A kóró hosszúsága és vastagsága érdemben nem változott. Úgy tűnik, hogy csökkent viszont a kórók fás részének (pozdorja) aránya a rostot magában foglaló háncsszövet javára. A változások azonban a statisztikailag igazolható mérték határán vannak, nem bizonyíthatók egyértelműen. A trendek azonban meggyőzőek (5. táblázat).
A K-trágyázás növelte a kóró hosszúságát, tendenciájában a vastagságát, valamint csaknem 20 %-kal a rosttermést. Hatása egyértelműen előnyösnek mondható. A kezeléskombinációk között az alábbi minimum-maximum értékeket mértük a kísérletben: tőszám 160-260 db/m2, kóró műszaki hosszúsága 180-250 cm, vastagsága 4-8 mm, pozdorja 17-27 %, szakítóerő 64-94 Pkp, lehajlás 10-16 Hmm, torziós ellenállás 9-11 103/T, finomság 82-94 Nm, komplex értékszám 220-290, rosttermés 2,0-3,0 t/ha.
Összefoglalás
1. A rostkender fejlődésének első 2 hónapjában az NxP, míg a tenyészidő második felében a NxK kölcsönhatások domináltak. A növekedés maximumai május 30 – június 13 között jelentkeztek, amikor 14 nap alatt 78 cm-rel nőtt az állománymagasság, azaz naponta 5,6 cm-rel a bőséges NPK trágyázás nyomán.
2. A légszáraz hajtás tömege május végén 0,6-1,3 t, június 26-án 3,5-8,0 t, a kóró aratáskor augusztus 11-én 7-12 t légszáraz anyagot, míg a zöldlombos kóró 25-41 t friss tömeget adott ha-onként a kezelésektől függően. Optimális ellátottságnak a 100 kg/ha/év N, valamint a 150 mg/kg ammonlaktát (AL)oldható P2O5, ill. 250-300 mg/kg AL-K2O készlet bizonyult. Adataink iránymutatóul szolgálhatnak a hazai szaktanácsadás számára.
3. A N-trágyázás mérsékelte a tőszámot, növelte a kóró hosszúságát, vastagságát és a rosttermést, valamint rontotta a rostminőséget. Jó minőséget a N-nel 16 éve nem trágyázott parcellákon, megfelelő vagy elfogadható minőséget a 100-200 kg/ha/év N- kezelésekben, míg a 300 kg/ha/év N-adagnál nem megfelelő textilipari nyersanyagot kaptunk. A P-trágyázással drasztikusan, közel 20 %-kal csökkent a tőszám és a pozdorja %-a, valamint 2 %-kal emelkedett a nyerskóró rosttartalma. Pozitív hatást gyakorolt a K-trágyázás ezen a K-mal közepesen ellátott talajon: nőtt a kóró hosszúsága, vastagsága, valamint a rosttermés 0,4 t/ha-ral.
4. Kezeléskombinációk között az alábbi minimum-maximum értékeket mértünk a kísérletben: tőszám 160-261 db/m2, kóró műszaki hosszúsága 180-250 cm, kóró vastagsága 4-8 mm, pozdorja 17-27 %, szakítóerő 64-94 Pkp, lehajlás 10-16 Hmm, torziós ellenállás 9-11 103/T, finomság 82-94 Nm, komplex értékszám 220-290, rosttermés 2,0-3,0 t/ha.

Ásványi összetétel, elemfelvétel

Mivel nagyon kevés kísérlet folyt hazánkban a rostkender elemfelvételével, ásványi összetételével kapcsolatban, ill. a nemzetközi irodalom is extrém szórásokat mutat, szükséges a főbb hazai irodalmi forrásokat kritikailag értékelni. Itthon elsőként Jakobey (1970) végzett átfogó elemzéseket. A kelést követő 20., 40., 60., 80. és 100. napon aratás előtt vett mintákat. Megállapította, hogy az idő előrehaladtával, a szárazanyag-gyarapodással párhuzamosan az elemek koncentrációja lecsökken. A tápelemhígulás minden növényi részben kifejezett volt. A szár tápelemtartalma csökkent a legnagyobb mértékben, különösen a N és K esetében, ahol az aratáskori mennyiség átlagosan 1/3-át tette ki a fiatalkori állapotban mértnek.
A gyökér 1,5 és 0,6 % N, 1,0 és 0,4 % P2O5, 3.0 és 1,6 % K2O, a szár/kóró 2,0 és 0,6 % N, 0,9 és 0,4 % P2O5, 5,4 és 1,8 % K2O, a levél 4,0 és 3,0 % N, 1,4 és 1,0 % P2O5, 4,6 és 2,9 % K2O koncentrációval rendelkezett a kelés utáni 20. és 100. napon. A gyökér által felvett elemek mennyisége elhanyagolható volt, a N és P2O5 2-4 kg, a K2O 5-11 kg értéket mutatott ha-onként, a szárazanyaghozamhoz hasonlóan a teljes forgalom 5-8 %-át tette ki (Jakobey 1970).
Maximális elemfelvétel a kelés utáni 80. napon történt, amikor a szár + lomb 44+59=108 kg N, 28+19=51 kg P2O5, 141+68=226 kg K2O készlettel rendelkezett. Ekkor a szár 5,6, a levél 1,8, azaz az összes földfeletti szárazanyaghozam 7,4 t/ha tömeget adott. Aratásig a kender elvesztette N és P-készletének 20, ill. K-készletének 30 %-át. A szerző nem trágyázási kísérletben dolgozott, így a talaj tápelemkínálatának az összetételre és a felvételre gyakorolt hatását nem vizsgálhatta, ill. diagnosztikai célú optimumokat sem állapíthatott meg.
A rostkender tápláltsági állapotát jellemezni hivatott vizsgálatok céljaira Elek és Kádár (1980) élettani megfontolások és a nemzetközi gyakorlat alapján két mintavételi időpontot javasolt a szaktanácsadás számára összeállított MÉM NAK kiadványukban. Ezek a 30-40 cm magasságú, szárbaszökés előtti állomány földfeletti hajtása, valamint a virágzás előtt vett fiatal, de már kifejlett levél. Figyelembe véve a növény rövid tenyészidejét és gyors megnyúlását, érdemi korrekciós beavatkozásra nyilvánvalóan a korai mintavétel elemzésadatai szolgálhatnak a gyakorlatban. A későbbi levélelemzés eredményei további hasznos információt nyújthatnak az állomány tápláltsági állapotáról, közvetve a talaj tápanyagszolgáltatásáról és így a várható terméskilátásokról.
Iványi (1998), Iványi és Izsáki (2000) NPK-műtrágyázási kísérleteket végeztek réti csernozjom talajon az 1990-1993. években Kompolti fajtával. Diagnosztikai célú vizsgálatokra a május vége – július elejei időpontot ajánlották, amikor az állomány 5-6 pár leveles, 70-80 cm magasságú. A maximális, 15-18 t/ha szárazanyaghozamú parcellák alapján tesztelve optimális összetételű hajtásnak az alábbit tekintették: N 2,9-3,3 %, P 0,2-0,4 %, K 3,2-4,0 %. Az ideális elemarányok ebből adódóan 0,7-1,0 körüli N/K, 8-12 közötti N/P, illetve 10-14 körüli K/P értékre tehetők a növényi szárazanyagban. Megemlítik, hogy a termésmaximumokhoz 2-3 % Ca, 0,6-0,9 % Mg, 100-500 mg/kg Fe, 61-73 mg/kg Mn, 20-29 mg/kg Zn, 5-6 mg/kg Cu tartozott. Mivel a kísérletben csak a N, P és K hatásait vizsgálták, határkoncentrációk is csak ezen elemekre becsülhetők megbízhatóan.

A fenti szerzők kidolgozták a levélelemzésre támaszkodó mintavételi eljárást is, hiszen az egész hajtás mintázása kifogásolható mind elméleti, mind technikai szempontból. Mivel az intenzív megnyúlás idejére esik, a növények magassága és összetétele gyorsan változik. Ilyenkor naponta akár 5-10 cm-t is nőhet a magasság. A nagytömegű hajtás kezelése, szárítása, szállítása, őrlése nehezen megoldható. Mire az eredmények megszületnek és a szaktanácsadás elkészül már késő, és lehetetlen beavatkozni a 1.5-2.0 m-es állományba. Viszonylagos nyugalmi állapotot a szárbaszökés előtti kb. 30 cm-es hajtás, ill. a virágzás előtti stabilabb levél összetétele tükrözhet. Ezek a növényi részek alkalmasak a luxusfelvételre, ill. képesek jól megmutatni a tápelemkínálat okozta koncentrációbeli különbségeket.
Iványi és Izsáki (2000) a kender tápláltsági állapotát az éppen kifejlett 5-6. levélpár összetétele alapján határozta meg. Az optimális összetételt vizsgálataik szerint az alábbi tartomány jellemezheti: N 5,0-6,0%; P 0,5-0,6%; K 2,5-3,0%. Főbb elemarányokat tekintve a 10 körüli N/P és 2 körüli N/K arány lehet mérvadó. A közölt adatok iránymutató jelleggel felhasználhatók a műtrágyázási szaktanácsadásban.
Sajnos a növényanalízissel foglalkozó legismertebb kézikönyvek mint a Bergmann és Neubert (1976), Bergmann (1992), Martin-Prével et al. (1987), Cerling (1978), Boldürev (1971) stb. nem adnak útmutatást, ill. optimális összetételre vonatkozó határkoncentrációkat a rostkenderre. A növénydiagnosztikai kutatás nemzetközi szinten is adós még a részletes kísérletes vizsgálatokkal. Ebből adódóan különös figyelmet érdemelnek a hazai, szabatos tartamtrágyázási kísérletekben nyert eredmények.
Ami a rostkender által felvett tápelemeket, pontosabban a 10 t kóró + a hozzá tartozó lomb fajlagos elemtartalmát illeti, Bócsa és Manninger (1981) joggal jegyzi meg, hogy az irodalomban nagy ellentmondás uralkodik. Az ajánlások között akár nagyságrendi eltérések is előfordulhatnak. Így pl. a N 160-300, a P2O5 20-160, a K2O 30-370 kg között változhat. Mindez tükröződik a hazai szakirodalomban: Sarkadi (1975) 150-60-180, MÉM NAK (1979) 50-40-80, Kádár (1979) 120-50-100, MÉM NAK (1987) és Antal (1987) 90-80-160 kg N-P2O5-K2O fajlagos értékeket javasolnak.
Jakobey (1970) adataiból számolva a 10 t lombos kóró 152 kg N, 73 kg P2O5, ill. 275 kg K2O tartalommal rendelkezik. Iványi és Izsáki (1996) 157-39-206, Iványi et al. (1997) 141-35-198 kg N-P2O5-K2O fajlagosokat közöl. Utóbbi szerzők szerint az évjárat és a trágyázás a fajlagos mutatók szórását egyaránt befolyásolja. Így pl. 1991. évben a fajlagos mutatók az alábbi minimum-maximum értékeket mutatták a 10 t/ha feletti kórótermést adó kezelésekben: N 100-140 kg, P2O5 33-39 kg, K2O 140-200 kg, CaO 140-160 kg, MgO 50-60 kg, Fe 1,5-1,7 kg, Mn 0,4-0,5 kg, Zn 120-160 g, Cu 28-36 g (Iványi 1998, Iványi és Izsáki 2001).
A 6. táblázatban a N-trágyázás hatását tanulmányozhatjuk a légszáraz rostkender szerveinek és a gyomok hajtásának összetételére. A N-ellátás javulásával általában nemcsak a N-tartalmak nőttek, hanem részben a K, Ca és Cu koncentrációi is. A fiatal hajtás és a levél gazdag tápelemekben, míg az elöregedő növényi részek elszegényednek. Aratáskor a kóró N-készlete a levélhez viszonyítva 1/5-ére süllyed. A kóró átlagosan 0,6 %, a rost 0,4 %, a pozdorja 0,2 % N-t tartalmaz. Utóbbi növényi részek fehérjében ill. N-tartalmú anyagokban szegények, szénhidrátokban pedig dúsulnak.

A kóró aratáskor még jelentős mennyiségű káliumot tartalmaz, hiszen a sejtfal képződését serkenti, a szénhidrátok szintéziséhez elengedhetetlen. Áztatáskor a biológiai feltárás idején kioldódik, így a rostban és a pozdorjában

már csak 0,1 % körüli koncentrációkat találunk, tehát a K 92-96 %-a az áztatóvízben marad. Ca főként a fiatal hajtásban és a levélben dúsult 4-6 % körül. A kóró + rost és a pozdorja 0,4-0,6 % Ca készlettel rendelkezik, összetételük közelálló, áztatás során nem távozik a növényi anyagból. Hasonló mondható a rézről, mely kötött állapotban maradt a vizsgált növényi részekben és viszonylag homogén eloszlást mutatott a tenyészidő folyamán (6. táblázat).
A P-ellátás javulásával emelkedett a Ca, P és a Mn, illetve csökkent a Zn koncentráció a kifejezett P-Zn antagonizmus következtében. A hajtás és a levél 0,3-0,5 % körüli átlagos P-tartalma a kóróban 0,09, rostban 0,05, pozdorjában 0,03 %-ra zuhant. Ez a tápelem részben a N-hez hasonlóan döntően a fotoszintetizáló növényi szervekben dúsul és a fehérjeszintézishez kapcsolódik. A Mn a hajtásban 80-100, levélben 60-80, kóróban és rostban 20, pozdorjában 8-9 mg/kg légszáraz anyagban. Ez az elem a szilárdító szövetek alkotója, az ázott kóró rostja ezért nem szegényedik el az aratáskori kóróhoz viszonyítva. A Fe átlagosan a hajtásban május 30-án 810, a gyomok hajtásában június 12-én 1900, levélben június 26-án 462, levélben augusztus 11-én 394, kóróban 63, rostban 200, pozdorjában 100 mg/kg mennyiséget tett ki a légszáraz anyagban. Főbb adataink a 7. táblázatban tanulmányozhatók.
A Zn koncentrációja a növényi szervekben 20-30 mg/kg átlagos értékkel viszonylag stabil, csak a pozdorja Zn-készlete esik le 5-6 mg/kg-ra. A kóró és a rost tehát nem szegényedik el lényegesen a levél és hajtás összetételéhez képest. Zn a növekedést szabályozó auxin enzim alkotója, hiányában rövidszártagúság léphet fel. Az adott termőhely Zn-ellátottsága alacsony, melyet a P-túlsúly tovább gyengíthet. Ennek ellenére nem lépett fel a növekedés gátlása, úgy tűnik a rostkender képes volt kielégíteni élettani minimális Zn-igényét a tenyészidő folyamán (7. táblázat).
A K-ellátás túlsúlyával drasztikusan emelkedett a növényi részek K-készlete. Ez alól a rost és a pozdorja képezett kivételt az ázott kóróban a K-kilúgzás miatt. Egyértelműen megnyilvánult a K-Ca, K-Mg, K-Na ionantagonizmus a kationok között, a K-trágyázással jelentősen mérséklődött a hajtás és a levelek Ca, Mg, Na készlete. Kifejezetten és egyértelműen a Mg koncentrációja csökkent a tenyészidő egésze folyamán. Az aratáskori kóróban és a pozdorjában viszont emelkedett a Ca, ill. a kóróban és rostban a Na koncentrációja (8. táblázat)

A rostkender kielégítő tápláltsági állapotát a május 30-án vett 20-40 cm magasságú hajtásban 4-5 % N, 0,4-0,5 % P, 4-5 % K koncentráció tartományban találjuk. Mindez 0,8-1,2 N/K, ill. 8-12 N/P vagy K/P aránnyal jellemezhető. A június 26-án 100-150 cm magasságú állományban (2. és 3. emeletről) vett fiatal kifejlett levelek elemzése szerint az optimális tartalmat a 4-5 % N, 0,3-0,4 % P, 2-3 % K, illetve 1,5-2,5 körüli N/K, 5-10 közötti K/P és 10-15 N/P aránya tükrözheti. Adataink iránymutatóul szolgálhatnak a szaktanácsadás számára.

Mivel termésdepressziót a rostkender nem jelzett, ill. termésmaximumok az együttes NPK adagolással álltak elő, a 9. táblázatban a 4 NPK-ellátottsági szinten mutatjuk be a növényi termések és elemfelvételek eredményeit. A teljes földfeletti tömeg analízisére május 30-án és aratás idején került sor. Az adatokból látható, hogy már a fiatal hajtás jelentős elemakkumulációra képes, tehát a rostkender elemigénye a korai stádiumban kifejezett. A lomb aratáskor közel annyi N-t és K-ot tartalmazhat, mint az 5-6-szoros tömegű kóró. A Ca, Mg és P mennyisége döntően a kóróban található.
Amennyiben a lombos kóró teljes termése elkerül a tábláról, az alábbi tápanyagveszteség léphet fel a talajban a 13,2 t/ha körüli légszáraz tömeggel: 146 kg N, 258 kg K (310 kg K2O), 158 kg Ca (221 kg CaO), 21 kg Mg (35 kg MgO), 20 kg P (46 kg P2O5). Ha a lomb visszakerül a talajba, ill. csak a lombtalan kóró távozik, az összes felvett N kereken 53, a K 23, a Ca 61, a Mg 56 és a P 43 %-a a talajtermékenység megőrzését szolgálhatja. Ideálisnak e tekintetben azt az állapotot minősíthetnénk, amikor a kinyert rost után visszamaradó áztatóvíz (szennyvíz és iszap) anyagai is a talajt gazdagítanák. Ekkor a „talajkimerülés” egy nagyságrenddel csökkenhetne.

A mikroelemek felvétele a 10. táblázat adatai szerint összességében nem jelentős. A Fe mennyisége maximálisan 1,4 kg-ot, a Mn 580, Zn 244, Cu 50 g-ot ért el. Fe döntően a lombban, míg a többi mikroelem a kóróban akkumulálódott. A rostkender Na-felvétele említésre méltó. A kóró maximálisan 2,7 kg Na-ot épített testébe. A Na nem minősül mikroelemnek, nem is igazán tápelemnek. Kedvező hatása viszont élettanilag bizonyított egyes növényfajoknál (lásd répafélék). Irodalmi utalások szerint a főleg szénhidrátokat raktározó növények reagálnak kedvezően a Na-bőségre, ill. akkumulálják a Na-ot (Bergmann 1992). Talán ezzel magyarázható a rostkender kórójának erőteljesebb Na-felvétele.
A 11. táblázatban megfigyelhető, hogy a rostkender fajlagos elemtartalma drasztikusan változhat az NPK-ellátottság függvényében. A növény összetétele bizonyos fokig alkalmazkodik a kínálathoz, plasztikusan. Ez részben abból adódik, hogy vegetatív stádiumban takarítjuk be, zöldlombos állapotban. A N pl. 83-152, P2O5 27-48, K2O 142-323, CaO 180-220, MgO 37-68, Na 1,8-2,9 kg; Fe 1,0-1,4 kg; a Mn 310-604, Zn 254-316, Cu 48-52 g fajlagos értékeket mutatott. A Ca és a Fe fajlagos tartalmai ugyanakkor érdemben nem módosultak. Joggal vetődik fel a kérdés: mivel dolgozzon a szaktanácsadás a tervezett termés elemigényének megítélésekor, amikor a fajlagos elemtartalmak ilyen tág szórástartományt jeleznek?

A 12. táblázatban összeállítottuk a rostkender fajlagos elemtartalmára vonatkozó fontosabb közléseket. Kritikailag elemezve a szakirodalmat arra a következtetésre juthatunk, hogy a közlésekben fellelhető nagy ellentmondások több tényezőre vezethetők vissza, ill. számos hibaforrást takarnak:
– Rostkenderrel trágyázási kísérletek alig-alig folytak hazánkban. Olyan szabatos műtrágyázási tartamkísérlet, melyet átfogó talaj- és
növényvizsgálatokkal is összekapcsoltak, ez idáig csupán Szarvason lett beállítva és részben közölve.
– Kézikönyvekben sok az átvett adat. A szerzők nagy része nem kísérletezett rostkenderrel, nem vizsgálta elemfelvételét. Kritikai szemlélet, ill. saját tapasztalat híján nem ismeri fel, nem különbözteti meg a lombhullás előtti teljes földfeletti növény elemkészletét (azaz a maximális felvételt) az aratáskori lombos kóró, a lomb nélküli kóró, esetleg a nyers rost által kivont elemkészletétől.
– A szerző nincs tudatában annak, hogy mely tényezők (pl. a trágyázás) milyen mértékben módosíthatják a fajlagos elemigényt. Milyen mérvű szórások, minimum-maximum értékek lehetnek reálisak és hogyan értelmezze azokat egy adott talajon?
– Félreértésre adhat okot a tervezett termés elemigényét prognosztizáló “fajlagos elemtartalom” fogalma is.





Bredemann (1945) által közölt adatokból kitűnik, hogy a lombtalan kóró és amaximális felvételt jelentő lombhullás előtti földfeletti teljes növény elemkészlete között akár 3-4-szeres eltérés adódhat. Jakobey (1970) vizsgálatai hasonló eltéréseket mutatnak és a szerző arra a téves következtetésre jut, hogy a betakarított kóró N-készletének 3-4-szeresét, ill. a P- és K-készletének 2-szeresét kell figyelembe venni a trágyaigény számításakor. Az irodalmi és saját minimum-maximum értékek figyelembevételével a hazai szaktanácsadás számára kereken 100 kg N, 40 kg P2O5, 200 kg K2O, 140 kg CaO, 40 kg MgO fajlagos mutatókat javasolhatunk. Természetesen meszes termőhelyen a Ca és Mg trágyákra nem lesz szükségünk.

Összefoglalás

5. A javuló N-ellátással nőtt a növényi részek N és részben a K, Ca és Cu koncentrációja. A növekvő P-kínálat a P, Ca és Mn készlet emelkedését, valamint a kifejezett P-Zn ionantagonizmus nyomán a Zn-tartalom süllyedését eredményezte. A K-túlsúly a K %-át mintegy a 2-3-szorosára növelte és ezzel együtt mérsékelte a Ca, Mg, Na kationok beépülését a növénybe.
6. A fiatal hajtás és a levél N, Ca, P, Fe, Mn készlete közel egy nagyságrenddel csökkent az aratáskori kóróhoz képest. A rost és a pozdorja tovább szegényedett tápelemekben, különösen K-ban, mely az áztatóvízben maradt.
7. A rostkender optimális tápláltsági állapotát a május 30-án vett 20-40 cm magasságú hajtásban a 4-5 % N, 0,4-0,5 % P, 4-5 % K tartalom, ill. a 0,8-1,2 N/K, 8-12 N/P vagy N/K arány jellemezheti. A június 26-án (100-150 cm magas állományban) 2. és 3. emeletről vett kifejlett fiatal levelek elemzése szerint az optimális tartomány 4-5 % N, 0,3-0,4 % P, 2-3 % K, illetve 1,5-2,5 körüli N/K, 5-10 K/P és 10-15 N/P arány között található.
8. A 13,2 t/ha légszáraz lombos kóróba aratáskor 146 kg N, 310 kg K2O, 221 kg CaO, 35 kg MgO és 46 kg P2O5, 2,7 kg Na, 1,4 kg Fe, 580 g Mn, 244 g Zn és 50 g Cu épült be. Ha a lomb a talajon marad és leszántjuk, a Ca 61, Mg 56, N 53 és a P 43 %-a visszakerülhet a talajba. Az összes felvett Na 2.7 kg, Fe 1.4 kg, Mn 580 g, Zn 244 és a Cu 50 g mennyiséget tett ki. A Fe döntően a lombban, míg a többi mikroelem a kóróban akkumulálódott.
9. A 10 t kóró + a hozzá tartozó lomb fajlagos elemtartalma aratáskor az alábbiak szerint változott az NPK-ellátottság függvényében: N 83-152 kg, P2O5 27-48 kg, K2O 142-323 kg, CaO 180-220 kg, MgO 37-68 kg, Na 1,8-2,9 kg, Fe 1,0-1,4 kg, Mn 310-604 g, Zn 254-306 g, Cu 48-52 g.
10. Irodalmi adatok és saját elemezéseink alapján a hazai szaktanácsadás számára (tervezett termés tápelemigényének becslésére) az alábbi átlagos fajlagos mutatókat javasoljuk: 100 kg N, 40 kg P2O5, 200 kg K2O, 140 kg CaO és 40 kg MgO. Meszes termőhelyen Ca és Mg trágyaszerekre értelemszerűen nem lesz szükség.


Forrás:

A MEZŐFÖLDI MŰTRÁGYÁZÁSI TARTAMKÍSÉRLET TANULSÁGAI

1984 – 2000
Dr. Kádár Imre
Magyar Tudományos Akadémia
ATK Talajtani és Agrokémiai Intézet
Budapest, 2013


A kender hiánytünetei: