A mezőgazdaság kitörési pontja lehet a kender termesztése, amely nem csak új munkahelyeket jelenthet, de a már meglévő mezőgazdasági hagyományokra alapoz – mondta el Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke péntek délelőtt a Megyeházán.

Szakmai fórumot hirdetett péntek délelőtt a Megyeháza épületébe a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Csongrád Megyei Önkormányzat. A megyei önkormányzatok 2012. január 1-jétől aktív résztvevői a fejlesztéspolitika alakításának. Az önkormányzatok a megújult hatáskörben területfejlesztési, vidékfejlesztési, területrendezési és koordinációs feladatokat látnak el – mondta el Magyar Anna, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. Mint kiemelte, a legfontosabb munkamódszer az érintettek lehető legnagyobb mértékű bevonása, ezért jó példa a jelenlegi konferencia arra is, hogy integráltan egy – egy témát hogyan lehet kezelni.

A kender szerepe a vidék gazdaságának megerősítésében fontos: a feldolgozás szükséglete feldolgozóipar telepítését igényli a vidéki körzetekben, a kenderfeldolgozó üzemek ipari tevékenységet honosítanak meg, a feldolgozóra alapozott termelés létrehozhat termelői közösségeket, a mezőgazdasági termelők számára kiszámítható jövedelem elérését teszi lehetővé – magyarázta a megyei közgyűlés elnöke, majd hozzátette, a kender növény tejes egészében feldolgozható és hasznosítható.

Kispál Ferenc, a Csongrád Megyei Agrárkamara elnöke elmondta, nagy szerep hárult a kamarára, nem csak az oktatásban, de mint a minisztérium szakmai tárgyalópartnere is. Ezt bizonyítja az is, hogy a kormány átadott 26 falugazdászt, amit a kamara 40 főre fog kibővíteni. Az elnök hangsúlyozta, elsődleges céljuk az értékteremtő emberek szolgálata, ennek érdekében fölvesznek 8 olyan szakembert, hogy fokozatosan át tudjanak térni a tanácsadásra. Tehát ha bemegy a termelő a falugazdászhoz, akkor tud tanácsot is kérni a helyi szakembertől. Segítségükkel gyakorlatilag átlátjuk a megyét, illetve az termelők problémáit, amit igyekszünk megoldani, ha ez nem sikerül, akkor továbbítjuk a központ fel. Minden településen megalakultak az Agrárgazdasági Bizottságok, amelyek segítségével a települések problémáiról tudnak informálódni.

Hódi Ágota, a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet osztályvezetője szerint a vidékfejlesztési programnak hat fő célt kell szolgálnia: innováció és tudásfejlesztés kérdése, versenyképes mezőgazdaság kialakítása, az élelmiszerlánc kezelése, az ökoszisztémák helyreállítása, az energiahatékonyság és a társadalmi befogadás a vidékfejlesztés témájában. Mint elmondta, a Vidékfejlesztési Minisztérium kiemelten kezeli a kertészeti, állattenyésztési ágazatokat, támogatja az öntözés fejlesztését is. A vissza nem térítendő támogatások mellett hamarosan igényelhető lesz kedvező hitellehetőségű visszatérítendő támogatás is. Két alprogram indítását is tervezik: a rövid ellátási lánc alprogram a helyi termékek termelését és termékkezelését szolgálja, a fiatal gazda alprogram pedig az induló gazdaságokat karolná fel.

A mezőgazdaság és az innováció jelenti a két fő kitörési pontot Csongrád megyében, mindkettő igen erős alapokkal bír ebben a régióban – jelentette ki B. Nagy László, kormánymegbízott a sajtótájékoztatón. Hozzátette, a Homokhátság rendkívül kedvező természeti adottságaira kell hangsúlyt fektetni, hiszen már korábban is működött a kenderre alapozó ipar a megyében.

 

Forrás: Promenad.hu – Nagy Ágnes