A polisztirol és a kőzetgyapot elterjedt ugyan, ám hatásfokban többet tudnak náluk a közelmúltban fejlesztett vagy éppen újra felfedezett anyagok. A poliizocianurát táblát biztos ismeri, de vajon a tükörmatracról vagy a vákuumpanelről hallott-e már?

Nem kell ahhoz külpolitikai elemzőnek lenni, hogy az ember véggigondolja: ha nem rendeződik a következő fűtési szezon kezdetéig Oroszországgal a helyzet, akkor drágulni fog az onnan érkező földgáz, következésképp a fűtés. Ezt nagy valószínűséggel a rezsicsökkentés sem lesz képes ellensúlyozni. Kiváltani nemigen lehet: az olcsónak beharangozott lengyel palagáz kitermelése még sehol sincs, annál aggályosabb az egész módszer, a megújuló energiák alkalmazásában pedig Magyarország húsz évvel van lemaradva Európához képest. 2013-2014 fordulóján hihetetlen szerencsénk volt azzal, hogy elmaradt a tél, de ne vegyünk mérget arra, hogy ez megismétlődik. Ha szabad tanácsolnunk, akinek van egy kis megtakarítása, az a fél százalékkal kamatozó bankbetét helyett idén fektesse a pénzét a lakása hőszigetelésébe. Mutatunk pár újdonságot, de akármelyiket is választja, biztos megéri!

Poliizocianurát, azaz PIR-tábla
Lapostetők szigeteléséhez ajánlják, egyes számítások szerint a hagyományos hőszigetelő-anyagoknál akár 40 százalékkal kedvezőbb hőszigetelő hatással bír. Már tíz centiméter vastagságban hozza az elvárt U-értéket, testsűrűsge, ennélfogva tömege harmada a kőzetgyapotnak.

Aerogél paplan
Az aerogél szigeteléseket a NASA fejlesztette ki. Az átlátszó, éghetetlen és nem mérgező, szilikát-, műanyag- és szénbázisú alapanyagokból készülő aerogél sűrűsége: 0,003 – 0,5 g/cm3. Gyártása során a szilika-alkogélből óvatosan eltávolítják a folyadékot, helyét levegővel töltik ki, s így kapják meg a 99,8% levegőt tartalmazó végterméket. Nem öregszik, nem penészedik, teljes mértékben újrahasznosítható.

(Fotó: Catalyst) 

Vákuumpanel
Semmi sem szigetel úgy, mint a semmi – ez a jelmondata a vákuumos technológiának. A vákuumpanelmaganyaga pirogén kovasav, ezt burkolják alumíniummal gőzölt többrétegű fóliával. Már tíz centiméteres vastagságban hozza a passzívház minőséghez közeli 0,15-0,17 U-értéket. (B30-as téglafal 10 centis polisztirol szigeteléssel tud 0,30 körüli U-értéket.) Az ezzel szigetelt épület fűtési energiaigénye 20 kW/m2/év – viszonyítás: a passzívházaké 15 kW/m2/év, egy átlagos családi házé 120-160-180 kWh/m2.

(Fotó: ZAE Bayern)

Kendertábla vagy -tekercs
kender a legrugalmasabb és legerősebb természetes rost, a rovarok és rágcsálók nem támadják meg. Anyagszerkezetéből adódóan kiváló páraszabályozó tulajdonsággal bír. Hővezetési tényezője: λ = 0,043 W/mK, emellett magas hőtároló képességgel rendelkezik. 2013 novemberében német környezetvédelmi díjat nyert termék.

(Fotó: Naturillo.hu)

Cellulózpehely
Az újságpapírból nyert pehelyszerű szigetelőanyag fő jellemzője az, hogy mind télen, mind pedig nyáron optimálisan szigetel, ennek köszönhetően jelentős mértékben csökkenti télen a fűtéssel, nyáron pedig a légkondicionáló használatával járó energiaköltségeket. Befújásos technológiával régebbi szigetelések feljavítására is alkalmas. Hővezetési tényező je ≤ 0,042 Wm/K. Korábban már írtam róla itt.

(Fotó: MLive)

Folyékony kerámia
Az űrtechnikában használt TSM Ceramic bevonat már 1,6 milliméteres rétegben ugyanolyan hatásfokúszigetelésre képes, mint egy tíz centiméteres kőzetgyapot hőszigetelés, viszont egyes számítások szerint olcsóbb annál.  Egyedülálló képességének titka a mikroszkopikus méretű, 0,03-0,08 milliméter átmérőjű, légüres (vákuum) belső terű kerámiagyöngyöknek köszönhető. Hővezetési tényezője 0,001 W/mK.

Tükörpaplan
Az amerikai energiaügyi minisztérium támogatásával fejlesztett termék. A felfújt alumíniumfólia-paplan belül méhsejtes szerkezetű. A felfújáshoz különféle gázokat (xenon, kripton, argon) használhatnak, amelyek hővezető képessége alacsonyabb a levegőnél (így készülnek a többrétegű ablakok is). A tükörpaplan különféle méretben és vastagságban kialakítható, a helyszínen is felfújható.

(Fotó: FiFoil)

Üveghab (vagy habüveg)
Aljzatszigetelésre alkalmas, már nem újrahasznosítható üvegből, például autó szélvédőjéből készíthető szigetelőanyag. A hulladéküveget megőrlik, adalékanyaggal keverik, 900 Celsius-fokra hevítik, majd 300 fokosra hűlve megrepedezik, és granulátummá esik szét. A felfelé jövő nedvesség ellen véd, a mag száraz marad, a köztes térben a víz lefolyik. A habüveg ellenáll a bomlásnak, baktériumoknak, fagynak, öregedésnek, nedvességnek és rágcsálóknak. Hővezető képessége 0,080 W/mK.

(Fotó: Építési megoldások)

Gyapjú
Új-Zélandon közkeletű építési szigetelőanyag, amely lassan népszerűvé válik a világ más tájain is. Tény, hogy a legdrágább természetes hőszigetelő anyag, viszont kiváló hőszigetelő képességű és jó páravezető. Különlegessége, hogy magasabb páratartalom esetén jobb szigetelőképességet érhet el. Favázas vagy boronafalas épületek hőszigetelésére különösen alkalmas. Sokan tetőtér-beépítéseknél is használják. A beépítés során a gyapjútekercsek mindkét oldalára légzáró- és páraáteresztő réteget helyeznek. Testsűrűsége 20-60 Kg/m3, hővezetési tényezője 0,035-0,045 W/mK. (Ehhez hasonló az újrahasznosított pamut is.)

(Fotó: TaskerMilward)

A különféle anyagokkal történő szigetelést összehasonlíthatja ezzel a kalkulátorral.

Figyelem!
Az U-értéket nem szabad összekeverni a lambda (λ) értékkel, bár megtévesztően hasonló a jelölésük. U-értéknek hívják a szakemberek a különböző anyagokhoz tartozó hőátadási tényezőt. Ez azt határozza meg, hogy 1 négyzetméter felületen hány watt hőenergia távozik 1 Celsius-fok hőmérséklet-különbség hatására. Mértékegysége: W/m2K, és minél alacsonyabb, annál jobb. Például U < 0,15 W/(m2K) érték a követelmény a passzívház minőségben hőszigetelt külső határolószerkezetekre. A lambda érték (λ) azt mutatja meg, hogy 1 méter vastag anyagon hány watt hőenergia távozik egy Celsius-fok hőmérséklet-különbség hatására, és ezt hővezetési tényezőnek hívják. Mértékegysége: W/mK. A változó rétegrend miatt gyakorlatilag szinte minden falnak más az U-értéke. A lambdából kiszámítható az U érték, de itt található U-kalkulátor.