Hagyomány és gazdasági erő egyben

„Hazánkban még az nem dőlt el végérvényesen, hogy ha majd a kender újból feléled, milyet és mennyit fogunk termeszteni, de hogy termeszteni fogjuk, annyi bizonyos, mert ami Nyugat-Európának jó, az jó Magyarországnak is.”

Ezekkel az optimista mondatokkal fejezi be Bócsa Iván A kender és termesztése című, 2004-es könyvének bevezetőjét, amiből gyorsan levonhatjuk a következtetést, hogy a kenderfeldolgozó ipar jelenleg Csipkerózsika-álmát alussza, de mintha már mozognának a szemhéjai. Az elmúlt évek alapján viszont már az is látszik, hogy Magyarország mégsem kíván maradéktalanul azonosulni a nyugat-európai normákkal, nehogy a végén gyarmatként végezze. Ezt elkerülendő a hangsúlyt a pálinkafőzésre fekteti, miközben nem sok híja volt, hogy a kenderlevél mint szimbólum használatát is betiltsa, megfeledkezve az ország egykor igen kiterjedt és dicsőséges kenderiparáról. Hogy mindez miként fogja befolyásolni az ipari kendertermesztés hazai jövőjét, arról most még csak találgatni lehet, de az aktuálpolitikai kérdések firtatása helyett hasznosabb annak vizsgálata, hogy milyen szerepet játszott és játszik országunk és a kelet-közép-európai régió életében az úgynevezett hasznos kender, azaz a Cannabis Sativa termesztése és feldolgozása.

Harc a kenderért és a kender ellen

A kendert már i.e. 8000-ben haszonnövényként termesztették Mezopotámiában, és i.e. 3000-ben, a kínai selyemkereskedelem virágkorában a kender biztosította a második legjelentősebb iparágat, hiszen gazdaságosabb és az erős szövésű anyagokhoz jobb választás volt a selyemnél. Jelentősége az évezredek alatt sem csökkent, termesztését idővel a többi kontinensen is meghonosították. Kolumbusz Kristóf mindig vitt magával kendermagot az utazásaira, hogy hajótörés esetén tudjon ültetni, és az így megtermesztett növényeket különböző célra felhasználhassa, de jótékony hatásaik miatt a magok étkezési célt is szolgáltak. E hatásokat később tudományos vizsgálatokkal is alátámasztották, így ma már biztosan tudjuk, hogy a kender magja kiemelkedően gazdag vitaminokban, ásványi anyagokban és esszenciális zsírsavakban. Hogy a kender jelentősége a következő évszázadokban csak tovább nőtt, azt meggyőzően bizonyítja, hogy a 16. és a 17. században a hajóflották alapfelszerelései – a kötelek, a vitorla, a tengerészruhák és a szállítózsákok – többnyire kenderből készültek, majd 1812-ben az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia az orosz kender birtoklásáért vívott háborút, melyhez rövidesen Napóleon is csatlakozott. Az USA-ban végül az 1937-es Marihuana Tax Act jelentette az úgynevezett ipari vagy rostkendertermesztésnek a végét, és bár 1942-ben a kormány ismét engedélyezte, sőt kampányfilmekben népszerűsítette az ipari kendertermesztést a parasztok számára, a második világháborút követően visszatért a kendertilalomhoz. Sokan ismerjük a Jack Herer-féle kenderellenes (összeesküvés) elméletet, ami elsősorban gazdasági érdekcsoportok tevékenységének tulajdonítja a kendertilalmat. Bócsa Iván, a hazai ipari célú kendertermesztés egyik legfőbb tekintélye és a legtöbb hazai rostkenderfajta nemesítője ugyan több ponton túlzónak találja Herer okfejtését, de az amerikai kendertilalom történetével kapcsolatosan egyetért vele. Márpedig a drogellenes háborút Amerikából importálta nagyjából az egész világ, és Bócsa is megemlíti, hogy a tradicionálisan kendertermesztő kelet-közép-európai országokat megzavarta a marihuána üldözése során annak tendenciózus összemosása a vadkenderrel. Ennek következtében történhetett meg, hogy Magyarországon, Romániában, Szerbiában, Bulgáriában, de egész Nyugat-Európában jóformán megszűnt az ipari, azaz a hasznos kender termesztése.

Pannónia dicsérete

Egyre biztosabb lábakon áll az elmélet, miszerint a kender őshazája Közép-Ázsia, ahol mintegy 8000 éve kezdődött a kender mezőgazdasága. A vonatkozó kutatások szerint a Kárpát-medencében a szláv népek honosították meg a kender termesztését, így azt a magyarok a honfoglalás idején már helyben találták. Ugyanakkor a történeti kutatások arra is fényt derítettek, hogy a magyarok a honfoglalás előtt, a vándorlások idején ismerték a növényt. „A közép- és újkorban hazánkban a kendert igen nagy területen termesztették. Szinte minden település határában megtalálható volt, általában vízközelben, a legjobb minőségű földeken. Feldolgozására széles körű házi-, illetve manufaktúraipar jött létre, amely az 1950-es években szűnt csak meg” – olvashatjuk a kender hazai történetéről Benécsné Bárdi Gabriella doktori értekezésében. A 19. század második felében jelent meg a nagyüzemi, területileg koncentrált kendertermesztés, amely fénykorában 80 ezer hektár termőterületen folyt az országban. A finomabb rostok ipari feldolgozásának megjelenésével a kender veszített korábbi jelentőségéből, később a mezőgazdaság strukturális átalakulásai okoztak visszaesést a termesztésében. A rendszerváltás idejére a magyarországi kendertermesztés teljes területe mindössze pár száz hektárra csökkent, pedig a magyar kenderfajták közel sem nevezhetők hétköznapinak. A bevizsgálások során állami minősítésben csak hazai fajta részesült, ami azt jelenti, hogy az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet által vizsgált külföldi fajták közül egy sem akadt, mely eléri a hazai kenderek minőségét. A magyar fajták közül is kiemelkedik az 1954-ben elismert kompolti kender, mely a világon a legmagasabb, 35-38%-os rosttartalommal büszkélkedhet, ami miatt kitűnően alkalmas papír- és cellulózipari célokra. Aki ezek után sem lát fantáziát a rostkender termesztésében, annak érdemes figyelembe vennie, hogy a kender leggyorsabban megújuló természeti erőforrásaink közé tartozik, így a benne rejlő lehetőségek kiaknázásával a környezetünkért és a fejlődésünk fenntarthatóságáért is sokat tehetünk.

A román kenderbirodalom bukása 

A magyar vetésterület 1878-ban érte el a maximumát, mintegy 80 ezer hektárral, melynek jelentős része a mai Románia területén, Erdélyben volt megtalálható és található meg ma is, bár jóval kisebb méretben. A 20. században, a nyolcvanas évek végére Európa másik kiemelkedő kendertermesztője, Románia is jelentősen visszafogta kendertermelését, és egyre nagyobb mennyiségben importált szintetikus rostokat Bangladesből, Kínából és Indiából. A korábbi 45 ezer hektár területen folytatott termesztés 1984-re 800 hektárra csökkent, köszönhetően annak, hogy a kormány egyre jobban elhanyagolta az ország tradicionális kenderkultúráját. 1992-ig még negyven aktív üzem létezett, melyből harmincban folyt áztatás. A temesvári kenderüzemben a világ legnagyobbjaként évi 40 ezer tonna kenderrostot állítottak elő, de a kilencvenes évek közepére már közel sem használták ki a benne rejlő potenciált. Bár 1996-ban ideiglenesen emelkedett a termesztésre használt terület, 2000-re ismét visszaesett 800 hektár alá, és mára már csak két nagy kenderrostüzem maradt talpon. Pedig a román kendert a magyarhoz hasonlóan egyedülálló genetika jellemzi: egy hektárról akár 10 tonna kender is betakarítható, melynek rosttartalma 30% körüli.

Ruha és építészet

A hosszú rostot adó fajtákat rendszerint textilekhez a rövideket pedig az iparban használják fel, és mindkét területen több pozitív kezdeményezésnek lehetünk tanúi. 1990-ben Erdély központjában, Kolozsvárott alapították az Ecolution nevű céget, mely saját készítésű, 100%-ban európai kenderből készült termékeket forgalmaz, főként textilt, ruhát, cipőt, táskát, kötelet és különféle kiegészítőket. Termékeiket hagyományos kelet-európai módszerrel – tilolással és fésüléssel –, ökológiai szempontok betartásával állítják elő, így azokban nincsenek gyomirtók, rovarirtók és egyéb toxikus anyagok, ezért az arra érzékenyeknél sem indít be allergiás reakciókat. A hosszú rostú kendert a molekulaszerkezet megváltoztatása nélkül dolgozzák fel, így a termékek élettartama jóval hosszabb, mint a kínai textiláruké, melyeket rövid rostokból és pamutból állítanak elő, maró hatású vegyszerek használatával, ami ráadásul a környezetet is rombolja.

A kenderrost másik kiemelkedő területe a jövőben az építészet lehet. A kender újrafelfedezéséhez az építőiparban szintén az ökológiai irányok vezettek. Egy nem megfelelő alapanyagokból és technológiával felépített ház ugyanis hatalmas energiafelhasználásra kényszeríti lakóit, ráadásul az építőipar jelenleg a legszennyezőbb iparágak egyike.

A Lime Technology brit vállalat pár évvel ezelőtt rukkolt elő a Hemcrete® nevű építőanyaggal, melyet kender, víz és meszes kötőanyag keverékéből állítanak elő. Az egyszerűnek tűnő találmány azért is forradalmi, mert napjaink zöldépítészeti megoldásait szem előtt tartva minimális ökológiai lábnyommal rendelkező lakóhelyet nyújt erős és tartós anyagból, amely a kender tulajdonságai miatt hosszú időre megköti a szén-dioxidot. Az így épült ház emellett kiváló hőszigetelő és hőtartó tulajdonságokkal rendelkezik, jó a páraáteresztő képessége, ellenáll a tűznek, és nem utolsósorban gyors és gazdaságos módszerrel épül. A kenderből készült ház pedig, ha egyszer lebontásra kerül, ledarálás után felhasználható tápanyag-utánpótlásra a földeken. És ha már házat lehet építeni belőle, akkor autót miért ne lehetne? Így okoskodott a kanadai Motive Industries, mely 2011-ben készítette el kenderautójának prototípusát, melyet a tervek szerint 2013-ban dobnak piacra. A gazdasági válság és a globális éghajlatváltozás egyaránt segíti az alternatív technológiák előtérbe helyezését, ebben pedig a rostkender ismét főszerephez juthat.

Ha ekként alakul, megboldogult Bócsa professzorral együtt reménykedhetünk, hogy hazánk időben csatlakozik az ipari kendertermesztők sorához, belátva, hogy „ami Nyugat-Európának jó, az jó Magyarországnak is”.

Forrás: http://ckmagazin.info